Közös vonások

Petőfi Sándor és Erdélyi János a reformkor magyar irodalmának meghatározó alakjai. Fedezze fel a közös pontokat az életükben.

Így láttuk mi a népköltészetet

Erdélyi János az irodalmi népiesség elméletének megalkotója volt, Petőfi a legjelentősebb képviselője. Erdélyi népköltészeti tanulmányaival Petőfi útját készítette elő az irodalomban. 

Erdélyi felismerte, hogy a gyökerek keresése és megtalálása a népi emlékezet és költészet talajában fontos nemzeti ügy.   Kimondta: „mi eddig a magyar népköltészetet nem becsültük, mert nem ismertük.”

“Miben áll hát a népköltészet ereje? Áll főleg a nyelvben, az átlátszó tiszta nemes előadásban, melyet minden józan eszű és egészséges velejű ember megérthet, élvezhet kénye, kedve szerint. Tehát vegye föl a művelt költészet a népinek tisztaságát, minden törvénytől független merész szókötéseit, szólásmódjait, életvonásait, melyeket szintaxis,

grammatika soha nem igazol, lefordítni pedig szórul szóra fonákság, másként lehetlen. Ilyes kifejezések és szólásmódokkal tömve minden nyelv, annál tömvébb pedig, mennél épebb s egészségesebb szerkezetű organizmusa. Ezek nem figurák, nem tropusok, hanem a nyelv állócsillagai vagy ha tetszik gyöngyei, sajátságai, miket az iskola graecismus,

gallicisme stb. nevek alatt ismér. Ezekben fekszik a népi elem. Költő csak az lehet, ki ezeket tudja használni és mozaikképpen összeilleszteni; valamint ezek okai annak is, hogy költő csak egy nyelven írhat isten igazában, azon, melyet az édesanyatej szivárogtatott életerébe.”

(Erdélyi: Népköltészetrül, 1842)

“A tenger soha ki nem fogy felhőiből, bármennyi eső esik; ilyen tenger a nép, az élet. Ha belőle merít a költő, lesz aki őt hallgassa, seregestől találand megnyílt szívekre mindenkor, ha csak vesztét nem érzi a nemzet. Tehát tanulni, népet, az életet, beállni a tengerbe, mint Jézus, midőn a lélek kegyelmét venné, a Jordánba, ez a mai költő hivatása, nemes kötelessége.”

(Erdélyi: Népköltészetrül, 1842)

 “Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek,…. “

(Petőfi első levele Arany Jánoshoz, Pest, február 4. 1847.)

Petőfi iskolái

Kecskemét, Szabadszállás, Sárszentlőrinc, Pest, Aszód, Selmec, Pápa

Ifjúkori katonáskodásának állomáshelyei

Sopron, Graz, Zágráb, Károlyváros

1845 – Felvidéki utazás

Kassa, Eperjes, Lőcse, Késmárk, Igló, Rozsnyó, Losonc, Salgó, Balassagyarmat

Petőfi Sándor 1845-ös és 47-es utazásai örökre emlékezetesek maradnak: a költő nemcsak verseiben, hanem útirajzaiban is megörökítette őket.

1847-es utazás

Debrecen, Nagykároly, Erdőd, Nagybánya, Szatmár, Nagyvárad, Nagyszalonta, Szolnok, Abony, Rimaszombat, Putnok, Miskolc, Szerencs, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Széphalom, Ungvár, Munkács, Beregszász, Koltó, Kolozsvár.

1847 júliusában Petőfi Sárospatakról Ungvárra ment, ekkor járt Erdélyi János szülőföldjének helyén a költő.

Utazásaink

Petőfi nemcsak költészetéről, hanem vándorlásairól is ismert. Élete állomásai során bejárta a korabeli Magyarországot.

Petőfi Sándor életének legfontosabb helyszínei
Erdélyi János utazásai

Míg Petőfinél az utazás a kalandvággyal és ismertsége növelésének vágyával párosult, addig Erdélyinél a gyásszal való megbirkózás eszköze lett.

Utazásai során megélt tapaszatalatai európai horizontú polgárrá tették Erdélyit, aki hazatérése után sokkal kritikusabb lett a hazai állapotokkal szemben.

1842. május 1- június 17

Felesége halála után sógorával, Vahot Imrével Erdélybe utazott. Erdélyi az Úti képekben számolt be útjáról (Szolnokon, Debrecenen, Nagyváradon, Békéscsabán, Aradon és Déván keresztül érkeztek Kolozsvárra).

Megragadta és visszaadta írásaiban az addig mellőzött alföldi táj hangulatát. Színesen mutatta be az alföldi embert, a vidéket, a táj jelenségeit, mint a szivárványt, az állat- és növényvilágot.

Az Úti képek felkeltették az érdeklődést az addig lenézett és félelmetesnek hitt alföldi táj iránt. Erdélyi a népköltészet és népdalok legigazabb szülőföldjét látta benne.

1844-ben

kislánya halála után ismét utazásra készült Erdélyi, ezúttal egykori tanítványát, Máriássy Bélát kísérte el nyugat-európai útjára.

Polgár módjára utaztak, múzeumokba, képtárakba, színházakba, hangversenyekre jártak, felkeresték a történelmi és irodalmi zarándokhelyeket. Beutazta Ausztriát, Német- és Franciaországot, Itáliát, Máltát, Angliát.

Utazásairól a Pesti Divatlapban jelentek meg írásai.

Közös barátaink
Arany János és Petőfi Sándor barátsága

A magyar irodalom egyik legszebb barátsága az övé és Petőfi Sándoré. Barátságuk első levélváltásuktól az utolsóig tartott (1847-1849). Petőfi elolvasva a Toldi kéziratát, azonnal levelet írt Aranynak, amivel kezdetét vette a két költő közötti barátság. Első levélváltásuk még tartózkodó volt, ám a későbbiek folyamán egyre humorosabban írtak egymásnak.

Többször személyesen is találkoztak. 1847-ben Petőfi 9 napot töltött Aranyéknál Szalontán, s az itt töltött napokat élete legszebb időszakának nevezte.

“Életem legszebb napjai közé sorozom e hetet, melyet itt töltöttem, új barátom családi körében. Egyfelől a komoly vidámságú családapa, másfelől a vidám komolyságú családanya s előttünk a két fecsegő, virgonc gyermek, egy szőke leányka s egy barna kis fiú…”

(Petőfi levele Kerényihez a szalontai látogatásról)

Arany János és Erdélyi János barátsága

Erdélyi János és Arany János pályatársak voltak, mindketten tagjai voltak az Akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak, egymással szakmai és baráti kapcsolatban álltak, melyet hiteles levelezés őriz. Az Erdélyi-tárban 9 levél maradt fenn Erdélyi és Arany János között. Első levélváltásukra 1847-ben került sor. Erdélyi a Kisfaludy Társaság tagja ekkor közli Arannyal, hogy a Toldi nyert a Társaság által kiírt pályázaton. Ezt a pályázatot Erdélyi János készítette elő, és az ő javaslatára vették fel a követelmények közé a népies formát. Egy évvel később 1848-ban pedig Arany Jánost a Kisfaludy Társaság tagjai közé választották.

Erdélyi és Arany kölcsönösen becsülték és elismerték egymás munkáit. Erdélyi jó véleménnyel volt Arany művészetéről: ”Arany János a tartalom gazdagságát a forma szépségével párosítván új költői világnézetet alapít meg.”

Erdélyi János 1856-ban kritikát írt Aranyról Arany János kisebb költeményei címmel. Aranyt a bíráló megjegyzések érzékenyen érintették, írt egy ellenbírálatot 1856. szeptember 4-i levelében. Kapcsolatuk azonban nem romlott meg. 1860-61-ben a szerkesztő Arany több alkalommal is kérte a tanár Erdélyit, hogy esztétikai írasaival segítse lapja, a Szépirodalmi Figyelő működését és küldjön számára írásokat.

1868-ban Erdélyi halálát az Akadémián Arany János akadémikustárs jelentette be. E szavakkal emlékezett: ,,Költő, műbíró, bölcsész: e három jelenség összhangzatban fejlett és jutott érettségre nála: mint költő néhány darabjában senki mögött nem – mint műbíró az egyetemest a nemzetivel kapcsolva mindenkor a jelen színvonalán áll, s tetemes része van benne, hogy költészetünk a hazai föld érintése által megizmosodjék -, mint filozóf éppen hazai bölcsészetünk kisded pantheonjának oszlopait rakja vala, midőn a kérlelhetetlen halál a még csak 54 éves férfiút e hó 23-án oly váratlanul kivágta sorainkból. Legyen áldott emlékezete!”

Vachott Sándor és Petőfi Sándor

Petőfi 1843-as pozsonyi tartózkodása idején ismerkedett meg igaz íróbarátjával, Vachot Sándorral, aki bemutatta őt az írótársadalom Pozsonyban élő tagjainak. Vachott rögtön a pártfogásába vette a szegény költőt: az Athenaeum munkatársai között gyűjtőívet köröztetett a szorult helyzetben lévő költő javára. Vachot Sándor vitte Pestre Bajzához írt levelét és verseit, sőt 30 forint segélyt is összegyűjtött a költőnek. Ez lehetővé tette, hogy Pestre utazzon, és abban is segítettek neki, hogy jobb állást találjon magának. De Vachot nemcsak így egyengette a költő sorsát, hanem munkát is szerzett neki Pesten, a Kisfaludy Társaság Külföldi Regénytára számára kellett fordítania. Petőfi 1844-ben megismerkedett Vachott Sándor sógornőjével, a tizenötesztendős Csapó Etelkével, s az 1844. évtől búcsúzó versében már a közeli boldogság öröme csillan. “A mennyországnak állok küszöbén” – írja.

De szerelme – vagy inkább csak szerelemvágya – tragikus véget ért; 1845. január 7-én Csapó Etelke meghalt, s a boldog szerelem dalai helyett a Cipruslombok Etelke sírjáról ciklusa őrzi a lányka emlékét. Sándorral való kapcsolatát a gyász még inkább elmélyítette. Vachotték lakásukba fogadták Petőfit, aki az elhunyt lány szobájában írta költeményeit. Náluk töltötte estéit, vacsora u t á n pedig a kislány egykori szobájáb a n Sándorral sokat beszélgettek, olvastak együtt, aki formálta, nevelte a sokat hányódott Petőfit. Ez időben írta szép versét Vachott Sándorhoz címmel, az igaz emberről, a barátról . Petőfi rajongásig tisztelte és szerette költőtársát. Kapcsolatuk 1846-tól elhidegült.

Vachott Sándor és Erdélyi János

Erdélyi Jánost rokoni szálak fűzték Vachott Sándorhoz, sógorok voltak. Az Erdélyi-levelezésből rekonstruálható, hogy Erdélyi János 1837-ben egykori pataki diáktársától hallott először Vachott Sándorról, majd 1838 januárjában Kazinczy számolt be neki arról, hogy Vachott személyében egy nagyreményű ifjúval ismerkedett meg.

Vachott 1838-ban került Pestre, ahol megismerkedett a fiatal írókkal, köztük Erdélyi Jánossal. Erdélyi 1841-ben vette feleségül Sándor nővérét, Kornéliát, aki nem sokkal később 1842-ben gyermekágyi lázban meghalt. Sándor és Kornélia nagyon szerették egymást, hasonlóak voltak természetüket tekintve. Így halála nagyon megviselte a búskomorságra hajlamos Sándort. A sógorok később is sokat leveleztek egymással. Összekötötte őket a hőn szeretett nő, Kornélia emléke és az irodalmi társaság, melynek mindketten aktív tagjai voltak.

Vachott Sándort az irodalomtörténet a családi lira megteremtőjeként tartja számon: aki “verset írt húgáról, nagybátyjáról, hitvesről, újszülött gyermekéről, az emberi intimitás új szféráit avatta költői témává, kitágította a líra határait”.

Készült a Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 Ideiglenes Kollégiuma által támogatott “Petőfi Sándor és Erdélyi János kapcsolata a 21. sz. virtuális múzeumában” című, 690132/11  azonosító számú pályázat keretén belül.

Petőfi Sándor: A természet vadvirága

Mit ugattok, mit haraptok
Engemet, hitvány ebek!
Torkotokba, hogy megfúltok,
Oly kemény koncot vetek.
Nyirbáljatok üvegházak
Satnya sarjadékain;
A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.

Nem verték belém tanítók
Bottal a költészetet,
Iskolai szabályoknak
Lelkem sosem engedett.
Támaszkodjék szabályokra,
Ki szabadban félve mén.
A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.

Nem virítok számotokra,
Árva finnyás kóficok!
Kiknek gyönge, kényes, romlott
Gyomra mindjárt háborog;
Van azért, ki ép izléssel
Üdvezelve jön elém.
A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.

Hát azért nekem örökre,
Szépen békét hagyjatok;
Ugysem sok gyümölcsü munka:
Falra borsót hánynotok.
S kedvetek ha jön kötődni,
Ugy kapkodjatok felém:
A természetnek tövises
Vadvirága vagyok én.

Pest, 1844. december

Erdélyi János: PESTI ÉLET

Mióta kijöttem Pestnek városából,
Sokat gondolkoztam magam jószántából:
Így vagyon-e jobban, vagy amugy volna jól?
Azért is én lantom ilyen verseket szól:

Minő boldogtalan, aki ott Pesten él,
Lárma közt alszik el, csak új lármára kél,
Házi kenyér helyett vékony zsemlyével él,
Azonkivül pedig négy-öt nyelven beszél.

Egyik nyelven beszél úrfi- s nevelővel,
Másikon paraszttal és kályha-fütővel,
Harmad, negyediken úr- s hitelezővel,
Ki jár mindig reá, mint felhő mennykővel.

Ha pénze nincs, apró levélkét irogat,
Hogy kapna valahol néhány forintokat,
Hogy bál- és színházban elköltse azokat;
Magáról keserves váltókat adogat.

Lakik felházban, tart utcára ablakot,
Ablakra függönyt, a szobában pamlagot,
Lovára cafrangot, magára kalapot,
Járja a farsangot, minden bolondságot.

Kell menni terembe, ott szépet mondani,
Amelybe semmi sincs, de mégis valami.
Szőnyegre tapodni, gyakran hajlongani,
De a szőnyegben nem illik megbotlani.

Ha sétálni megyen, csak azt kérdezgeti,
Mi légyen az ujság idebenn, odaki.
Aztán siet mindjárt, sok a dolga neki,
Pedig csak a Váci utcát szemlélgeti. –

Bezzeg így volt hajdan, de nincs mostanában;
Szemlélgettem én is a Váci utcában,
De most megülök egy kis szoba zúgában,
Hallgatom a vihart sebes zúgásában.

Imígy csendelegvén, a multra gondolok,
A kandallóra egy fával többet tolok;
Tudván, ember sorsa minő kockán forog,
Semmi sincs már nekem csodálatos dolog.

Hiába hajtod a megélemedett fát,
Törik, szakad: visszapattantja ő magát.
Szeretem a voltat, a multat, azért hát
Megbocsátjátok a gúny kifakadását.

Erdélyi János: VÉGAKARAT

Természetes, hogy amikor már
Engem meg fognak itélni,
Lerázva testiségem kérgét,
Régen nem is fogok élni.

És mondva lesz, hogy én homályos
Voltam beszédben, iratban;
Sebaj! de az csupán azért, mert
Könnyelműség van divatban.

Magamrul én annyit tudok, hogy
Bántam dolgok nehezével,
Küzdöttem egy-egy gondolattal,
Egy-egy isteni eszmével.

Én népszerűtlen, jómagam hát
Egy más korral vigasztalom,
Idő előtt csak meg ne ölne
A fölszín és az unalom.

Ha mégis, amit nem szeretnék,
Meglenne – jól megértsetek:
Édes barátim!, engemet majd
Jó mély sírba temessetek.